top of page

HA MÉG SOSEM JÓGÁZTÁL

A jógagyakorlás kezdete nagyon különös tud lenni és lelkesítő, ha még sosem próbáltad. A következő néhány információval segíteni szeretnénk abban, hogy megtedd az első lépéseket annak érdekében, hogy közelebb kerülhess a jógához és élvezhesd annak áldásos hatásait! 

 

Ne aggódj, ha nem éred el a talajt és nem tudod kitartani a pózokat, mert néhány foglalkozás után elkezded tapasztalni a jóga hatásait, ahogy formálódik, változik a tested, oly módon amit sosem gondoltál volna.

Nálunk, a lejárt bérletek sem vesznek el a lejárati idő után közvetlenül.

Az 5 hetes bérletek, a váltástól számított 10 hétig  használhatóak, a bérlet alkalmankénti árát a napijegy árára kell csak kiegészítened.

senior jóga, jóga 50 fölött, nyugdíjas jóga, jóga 50+

Jóga 50 év fölött

fizikai és mentális egészség megőrzése: jóga 50 fölött

 

Változtasd meg a felfogásod az 50 fölötti életről!

 

A jóga az egészséges, kiegyensúlyozott boldog élethez vezet. Bárki jógázhat, nincsen korhoz, nemhez, egészségügyi állapothoz kötve és bármely életszakaszban el lehet kezdeni a jógagyakorlást.

 

A kor előrehaladásával a fizikai test és az elme is nagyon sok változáson megy át. Megváltozik a fizikai kondíció, lelassul az anyagcsere, romlik a keringés, csökken a csontok sűrűsége. A jóga hatásai 50 év felett kifejezetten jótékonyak, mert javítja az állóképességet, a jógapózok által javul a keringés és az emésztés, segítenek elérni az elme nyugalmát, így az ember könnyebben el tudja fogadni a változásokat. Az 50 év fölöttieknek összeállított jógagyakorlás, feltölti a testet energiával, és úgy erősíti az izmokat, csontozatot és javítja a tartást, hogy nem terheli túl az izmokat, ízületeket, csontozatot. A jóga hat a hormon és mirigyrendszerre, oldja a feszültséget, nyújtja a befeszült izmokat, nyugtatja az idegeket.

 

 

Szeretettel várunk jógafoglalkozásainkra. Fiatalodj és élj tovább!

 

Órarend és hasznos tudnivalók>>

 

Szeretnél megtanulni jógázni?  Kezdő jógatanfolyamok>>

Szeretettel köszöntünk az Élj harmóniában oldalon

Te is úgy érzed ebben a rohanó világban egyre fontosabb szerepet kap az életedben az egésszég, a fájdalommentesség, a stressznélküliség, a testi-lelki  harmónia helyreállítása? A jóga, a meditáció, az ájurvéda,  a jóga életmód, a légzés, a helyes testgyakorlás és a pozitív gondolkodás. Mi nem csak jógát oktatunk, mi segítünk jobbá tenni az életed, megtapasztalni egy egészségesebb, boldogabb életet.

Az Élj harmóniában egy hely, ahol családias hangulatban a város szívében, mégis csendes, nyugodt, igényes helyen, egyéni magánórákkal, életmód tanácsadással és kiscsoportos foglalkozásokkal, tanfolyamokkal, személyre szabott figyelemmel, minőségi oktatással várunk szeretettel.

Képzéseink célja gyakorlatban alkalmazható tudást adni, a stresszmentes, egészséges, kiegyensúlyozott boldog élethez. Az Élj harmóniában koncepció mentén széles skáláját kínáljuk a jóga és meditációs  foglalkozásoknak, életmódtanfolyamoknak, melyek lehetővé teszik, hogy a testi-lelki egyensúlyhoz vezető utat megismerd. 

Több mint 20 éves szakmai tapasztalatunkkal - több ezer ember oktatása, több mint 500 tanfolyam és több mint 60 jóga elvonulás megtartásával,  tudjuk, hogy az egészség megőrzése nem tud egy általános recept lenni, mert minden egyes személy egyedi jellemzőkkel bír. Hiszünk a személyre szabottság erejében, mely jobban segít megérteni az egyénre ható testi, érzelmi, mentális és környezeti tényezőket és így hatékonyan tudunk segíteni az egészség, általános jól lét és gyógyulás folyamatának támogatásában. 

Tapasztald meg Velünk a testi-lelki harmóniát!

Egyéni jóga, egyéni meditáció

Egyéni gerincterápiás jóga 

Életmód tanácsadás, konzultáció

Egészséges táplálkozás tanácsadás

Egészségmegőrzés mesterfokon - élétmódtanfolyam

Egészséges táplálkozás tanfolyam

Kezdő Jógatanfolyam

Meditációs és Önismereti tanfolyam

Csoportos jóga órák 

Miért az Élj harmóniában  10 jó ok >>

TÖRTÉNETÜNK

Az Élj harmóniában abból a vágyból született, hogy terjesszük a jóga és az ájurvéda csodáját, megosszuk másokkal a tudásunkat, a tapasztalatainkat, a szenvedélyünket. Szeretnénk segíteni az embereknek felszabadítani a testüket,  megtapasztalni a belső békét, fejleszteni a tudatosságukat, terjeszteni az egészséges életmódot, a helyes táplálkozást, a spiritualitást, a harmónia megtapasztalását és ezáltal jobbá tenni mások életét.

A jógát nem csak mint testmozgást éljük meg, de az egészségmegőrzés, a tudatosság, a táplálkozás és a lelki gyakorlatokat is részét képezik az életünknek.

Purusa 14 éves kora óta meditál és foglalkozik a jógával. 16 évet élt szerzetesként ashramokban,  ahol tanulmányozta a jóga szentírásait, elmélyítette tudását, gyakorlatait.  Én (Kati) 15 éves nagyvállalati menedzser múlttal a hátam mögött, ismerve a modern életforma minden kedvezőtlen hatását,  2002-ben kezdtem el foglalkozni a jógával.

Folyamatosan képezzük, fejlesztjük magukat, mind a tradícionális jógagyakorlás, a védikus tudományok és az ájruvéda területén, mind a modern mozgásterápiák tekintetében.

2011-ben házasodtunk össze és azóta is együtt élünk:) Társak vagyunk, nem csak a jóga és ájurvéda ismereteinek átadásában, az emberek segítésében, de társak a hétköznapokban, a lelki gyakorlatainkban és a fejlődésben, tanulásban is. 

Úgy érezzük, a rohanó élet mellett az embereknek nagy szükségük van egy kis nyugalomra, ahol feltöltődhetnek, ahol közelebb kerülhetnek önmagukhoz. Azt is látjuk, hogy a sok boldogtalan ember, a sok stressz és az egészségügyi problémák hátterében, a megfelelő tudás hiánya áll, ezért fontosnak tartjuk, legyen egy hely, ahol az emberek tudást kapnak a boldog, egészséges és feszültségektől mentes élethez.  Ez az Élj harmóniában.

Tapasztalatból tudjuk, a harmónia megtapasztalásához nem elég a fizikai testtel foglalkozni, fontos szellemi, érzelmi és lelki szinten is rendben lenni magunkkal. A test és az elme szoros egységet képeznek. Az Élj harmóniában olyan hely, ahol segítünk az egészség és harmónia megtapasztalásában azáltal, hogy foglalkozunk a test, elme, lélek összhangjával. 

Célunk felhasználni tapasztalatainkat, elméleti és gyakorlati tudásunkat, hogy inspiráljunk, támogassunk mindenkit a testi-lelki  harmónia elérésében.

Amikor a jógát és az ájurvédát beépíted az életedbe, akkor igazi csodát tapasztalhatsz:) Persze már önmagában, ha kizárólag mozgásformaként használod, az is nagyon nagy segítséget jelent a fizikai test egészségének és az elme békéjének elérésében.

​​Látogass el hozzánk, tapasztald meg személyesen az Élj harmóniában hangulatot, gyere és érezd jól magad, kerülj kapcsolatba önmagaddal és légy kiegyensúlyozott.

Ismerd meg az Élj harmóniában koncepciót, mely az egészséges és harmónikus élethez vezető út 7 alapját tartalmazza.

Sok szeretettel és friss bioteákkal várunk:)

​Kati és Purusa 

Szabadulj meg a Fájdalomtól! - Gerincterápiás  Program

Hetek, hónapok óta fájdalmommal élsz? Fáj a hátad, derekad, nyakad, vállad, csípőd? Alig tudsz reggel kikelni az ágyból? Nehezedre esik mozogni, dolgozni vagy a gyerekedet magadhoz ölelni? Hidd el, van megoldás!

​Gyere el 10 alkalmas egyéni, személyre szabott Gerincterápiás programunkra és segítünk!

Nem vagy egyedül! A felnőtt lakosság 80%-a küzd valamilyen fájdalommal, de csak minden századik veszi kezébe a sorsát vagy kér segítséget, mielőtt túl késő lenne. Nem kell, hogy együtt élj a fájdalommal! A legjobb gyógyítód saját magad lehetsz! Mi pedig adjuk hozzá a térképet és a biztatást!  ​​​​​

 18 éves szakmai tapasztalatunk alapján dolgoztuk ki az Egészséges Gerinc Jógaterápia koncepciót. ez alatt az idő alatt sok száz tanítványunknak segítettünk csillapítani a fájdalmát, akik közül sokakat a nálunk megszerzett tudás és a velünk együtt elvégzett munka menetett meg a műtéttől vagy a drasztikus gyógyszerezéstől.

NEKED VALÓ A GERINCTERÁPIÁS PROGRAMUNK, HA

  • Fáj a derekad, hátad, nyakad

  • Fájdalom van az ízületeidnél pl. váll, térd, csípő

  • Kisugárzó fájdalom van a karodban, lábadban

  • Gond van a tartásoddal

  • Gerincsérved van

  • Diagnosztizált gerincbetegséged van

  • Szeretnéd megelőzni a gerincproblémákat

  • Van valamilyen mozgásszervi problémád

  • Szeretnél személyre szabott, hatékony megoldást a problémáidra

KÉPZELD EL, HOGY

  • Csökkennek vagy teljesen megszűnnek a fájdalmaid

  • Felszabadultabban, könnyedebben mozogsz

  • Csökken benned a feszültség és kevésbé leszel stresszes

  • Lazább, rugalmasabb lesz a tested

  • A helyes testtartáshoz szükséges izomzatod erősödik

  • Javul az állóképességed és a testtartásod

  • Több energiád van és könnyedebben lélegzel

 

MIT TARTALMAZ A 10*90 PERCES EGYÉNI GERINCTERÁPIÁS PROGRAM?

  • Állapotfelmérés

  • A fájdalom és kellemetlenségek hátterének megértése

  • Fájdalomcsökkentő gyakorlatok, módszerek

  • A gerinced egészségének megőrzéséhez szükséges kimozgató, nyújtó, idegmobilizáló, erősítő és stabilizáló gyakorlatok

  • Relaxációs, feszültségoldó módszerek

  • Helyes légzés elsajátítás

  • Gerincanatómiai és alapvető mozgáselméleti ismeretek

  • Hétköznapi tevékenységek gerincbarát kivitelezésének megismerése

  • Fájdalom megelőzési és kezelési praktikák a hétköznapokban

  • Gerincterápiás program füzet - anatómiai és gerincbarát alapismeretek, relaxációs, nyújtó és erősítő alapgyakorlatok

Gerincterápiás programunk 10, egyenként 90 perces alkalomból áll, és kizárólag egyénileg vehető igénybe. Csak rád és csakis rád figyelünk. Hiszünk abban, hogy mindenkinek a saját tempójában tudunk segíteni. A programnak nincs online verziója, mert fontos, hogy lássuk, hogyan csinálod a gyakorlatokat, lássuk hol tart a fejlődésed, és az aktuális állapotodnak megfelelően változtatjuk mindig a gyakorlatok intenzitását, típusát.

A GERINCTERÁPIÁS PROGRAM MENETE

  • Jelentkezz a weboldalon vagy hívj fel minket!

  • Egyeztetünk egy időpontot Veled

  • Az első alkalommal beszélgetésel, alapos vizsgálattal és különböző gyakorlatokkal felmérjük az állapotod - ez már a 10 alkalmas Gerincterápiás Program része.

  • További időpontokat egyeztetünk

Az Egészséges Gerinc Jógaterápia koncepcióról itt olvashatsz.

Az oktatókról és szakmai hátterükről bővebben az oktatóink menüpont alatt olvashatsz.

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ

A Gerincterápiás Programra regisztráció és időpont egyeztetés szükséges.

A regisztráció véglegesítése a díj befizetésével történik.

A Gerincterápiás Program díja 160 000 Ft. (10*90 perc egyéni foglalkozás)

A díjat utalással tudod befizetni, az alábbiak szerint:

Számlaszám : CIB bank  10700732-68896759-51100005 Vitai Katalin néven 

A csodavárás, a krémek, kütyük és gyógyszerek helyett, tegyél Önmagadért.

Vedd kézbe a saját egészséged! A befeketett időd, energiád és pénzed itt sokszorosan megtérül.

​​Bár 10 alkalom után megszűnnek vagy lecsökkennek a fájdalmak, panaszok, a legtöbben nem hagyják abba a programot. Természetesen várunk szeretettel továbbra is a személyre szabott gyakorlásra, ha fejlődni, erősödni szeretnél.  

 

Sok szeretettel várunk, hogy segíteni tudjunk abban, hogyan újra egészségesen, fitten, fájdalom nélkül élj!

Jóga Elvonulás

Testi-lelki megfiatalodás

Keltsd életre természetes és ösztönös énedet!

Tapasztald meg a testi-lelki egyensúly állapotát és kerülj közelebb Önmagadhoz!

Csinálj Magadnak időt és teret a gyógyulásra, megfiatalodásra, arra, hogy közelebb kerülj Önmagadhoz és a természethez.

Nyugalom, gyönyörű természeti környezet,  pihenés, jóga, meditáció, egészséges ételek

Az elvonuláson elsajátíthatod a sikeres életmódváltás alapjait, megtapasztalhatod a jógaéletmódot, a jógagyakorlatok csodás hatásait, a meditációt, az egészséges ételeket és egy pozitív gondolkodású csapat része lehetsz.

Kikapcsolódás, feltöltődés, jó hangulat, kitűnő programok 

Az egyes elvonulások időpontjait és témáit lentebb találod.

NEKED VALÓ AZ ELVONULÁS

  • Szeretnél kicsit kiszakadni a hétköznapokból

  • Úgy érzed rádfér a feltöltődés

  • Érzed, hogy jó lenne lelassulni

  • Szeretnél öngondoskodni

  • Érdekel a jóga életmód

  • Megtapasztalnád az egészséges étkezést 

  • Szeretnéd kirpbóálni a jógát és meditálás távol a világ zajától

  • Jó lenne egy jó közösség részese lenni

  • Szeretnéd megtapasztalni a harmóniát

  • Ha még soha nem jógáztál, de szeretnéd kipróbálni

KÉPZELD EL, HOGY

  • Csodás természeti környezet vesz körül

  • Egészséges, ízleted szuper bio ételeket eszel

  • Étkezések után nincs kajakóma, hanem tele vagy energiával

  • Nincs más dolgod, mint feltöltődni

  • Életre kelted a tested a jógagyakorlatokkal

  • Megtapasztalod a meditáció áldásos hatásait

  • Egy jó közösség részese leszel

  • Ha van kedved, akkor thermálfürdőbe is meghetsz

  • Aludni van kedved? nyugodtan megteheted még napközben is

Az elvonulás lehetőséget ad kipróbálni a jóga életmódot, a jógagyakorlás áldásos hatásait, a meditáció csendjét, az étkezés utáni könnyedséget. Az elvonulás alatt segítséget kapsz az egészséges életmód kialakításához, a jógagyakorlatok pontosabb elsajátításához és a meditációban történő elmélyüléshez.

PROGRAMOK
(a programokon történő részvétel szabadon választható, ha úgy érezed egy gyakorlás helyett szívesebben aludnál nyugodtan megteheted:))

 

  • Kikapcsolódás, pihenés

  • Jógagyakorlás 

  • Relaxáció

  • Meditáció

  • Spirituális és életmód előadások, beszélgetések - a kiírt témának megfelelően

  • Egészséges vegetáriánus táplálkozás

  • Fakultatív program: Sódombok, kirándulás, Egerszalók gyógyfürdőjének kipróbálása, thermál fürdő, szauna, gőz, masszázs, közös főzés.


ÉTKEZÉS
Az egészséges életmód egyik fontos pillére a tudatos táplálkozás, mely az elvonuláson is nagy hangsúlyt kap. Figyelembe vesszük az ételek nem csak egészségre, de a mentális állapotodra gyakorolt hatását is.

Egészséges-, 100%-ban bio alapanyagokból készítünk Neked ízletes, egyszerű és tápláló vegetáriánus ételeket. Az elvonulások menüi, az ájurvéda elveinek megfelelően vannak összeállítva. Megtapasztalhatod a vegetáriánus konyha változatosságát és ízletességét.

Bár a legtöbb étkezés tej- és gluténmetnes, de figyelembe vesszük a táplálék érzékenységed is és igény esetén tejmentes és gluténmentes ételeket biztosítunk számodra.

Ha szeretnéd, megnézheted a szattvikus, ájurvédikus ételek készítésést is, mint egy főzőtanfolyamon. Elsajátíthatod, hogyan készíts ízletes vegetáriánus fogásokat egyszerűen.

HELYSZÍN
Csodálatos természeti környezetben, hegyek, völgyek ölelésében leszünk Egerszalókon. A szállásunk az Öreghegy Vendégház, egy szép, új építésű hely, távol a világ zajától, nyugalom és béke szigete. A hűvösebb hónapokban a padlófűtés jógázás közben is garantálja a meleget:)

Elhelyezés 2 ágyas szobákban.

OKTATÓK
Vitai Katalin és  Purusa Sukta Das

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ

Előzetes regisztráció szükséges.

A regisztráció végelgesítése a díj befizetésével történik.

 

Az elvonulás kis létszámú annak érdekében, hogy mindenkire tudjunk figyelni.

Maximális létszám: 10 fő, amit a jelentkezések sorrendjében töltünk fel.

Ha elhatároztad, hogy szeretnél jönni, mielőbb jelentkezz:)

A díj tartalmazza a szállást, a bio, vegetáriánus étkezéseket, a foglalkozásokat. Nem foglalja magában az utazás költségét. Az utazás megszervezésében segítünk. Minden jóga elvonulás alkalmával egyeztetjük az autókat.

A díjat az alábbik szerint tudod befizetni

Számlaszám : CIB bank  10700732-68896759-51100005 Vitai Katalin néven 

Sok szeretettel várunk minden kezdő és tapasztalattal rendelkező jógázni és feltöltődni vágyót!

A díjat csak a program elmaradása esetén tudjuk visszatéríteni, egyéb esetekben sajnos erre nincs lehetőség.  Amennyiben küldesz Magad helyett valakit, akkor természetesen áttesszük más nevére a jelentkezést. 

Sajnos betegen nem tudsz részt venni a Jóga Elvonuláson, a többiek egészségének védelmében. Ilyenkor is küldhetsz Magad helyett valakit. 

Egyéni konzultáció, életmód tanácsadás

 

Érezd magad jól! Személyre szabott lehetőség egy jobb életre, a harmónia megtapasztalására, a gyógyulásod támogatására 

Hisszük, hogy mindenki egyedi és megismételhetetlen. A problémák megoldása, betegségekből való gyógyulás és a fejlődés is akkor tud igazán eredményes lenni, ha személyre szabottan történik, figyelembe véve az egyedi sajátosságokat.

 

NEKED VALÓ AZ EGYÉNI KONZULTÁCIÓ, ÉLETMÓD TANÁCSADÁS, HA

  • Holisztikus személyre szabott támogatást szeretnél ahhoz, hogy testileg lelkileg jobban érezd Magad

  • Szeretnél megfiatalodni

  • Emésztési problémáid vannak

  • Krónikus fáradtsággal küzdesz

  • Fokozott stresszhatás ér

  • Van valamilyen betegséged, aminek a gyógyulási folyamatát szeretnéd megtámogatni

  • Vannak személyes problémáid amikre szeretnél gyors, hatékony személyre szabott megoldást (alvászavar, motiválatlanság,  koncentrációzavar, fokozott düh, türelmetlenség, allergiák, stressz, etc.) 

  • Egyéni táplálkozási tanácsokat szeretnél

  • Szeretnéd az idődet igazán hatékonyan kihasználni

Jelentkezz konzultációra! Ez a konzultáció Rólad szól! Csak Rád figyelek, hogy minnél jobban megismerjelek, képet kapjak a Téged érő fizikális, érzelmi, mentális és környezeti hatásokról.

A konzultáció célja, a tested - lelked - elméd egyensúlyának helyreállítása. 

Ennek érdekében  a testi, érzelmi, mentális  és környezeti aspektusokat is figyelembe veszem, hogy  a lehető legideálisabb életmódbeli és táplálkozási tanácsokat, ájurvédikus oktatást tudjam adni Neked. 

Az első alkalommal meghatározzuk az egyéni alkati felépítésedet és átbeszéljük milyen változtatásokat lenne érdemes megfontolnod a táplálkozás, a testmozgás, és az életmód területén.

Az ájurvédról bővebben  az Ájurvédáról menüpontban olvashatsz.

Igényed szerint, az életmód tanácsadás, egyéni konzultációk keretében a céljaid függvényében, hétről, hétre foglalkozunk egészségmegőrzéssel, életmóddal, önismerettel, pozitív gondolkodással, táplálkozással, testmozgással.

Oktatást, részletes tanácsokat kapsz arról, hogyan szabadulj meg a feszültségektól, hogyan támogathatod a tested öngyógyító folyamatait, mit és hogyan egyél és hogyan tapasztalhatod meg a harmóniát az életedben. 

Az oktatókról bővebben az oktatóink menüpont alatt olvashatsz.

JELENTKEZÉS ÉS RÉSZVÉTELI DÍJ

A konzultációra, életmód tanácsadásra előzetes regisztráció és időpont egyeztetés szükséges.

A regisztráció véglegesítése a díj befizetésével történik.

A konulztáció időtartama: 90 perc

 

Díj: 20 000 Ft

A 10 alkalmas Életmódváltó program díja: 160 000 Ft.

A díjat utalással tudod befizetni, az alábbiak szerint:

Számlaszám : CIB bank  10700732-68896759-51100005 Vitai Katalin néven 

Azoknak akik rendszeresen szeretnének nyomon követést, elmerülni az egészségük megőrzésében vagy magán jóga foglalkozásokkal kombinálni az életmód tanácsadást kedvezményes lehetőség a 10 alkalmas bérlet, melynek díja 160 000 Ft .

Sok szeretettel várunk, hogy megmutathassuk hogyan élj egészségesen, fitten, és harmóniában! 

Ha először jársz nálunk, kérjük olvasd el a Stúdió etikett menüpontot.

bottom of page